Aktuális

Határon túlról érkezett gyerekek boboztak

Határon túlról érkezett gyerekek boboztak

2009.07.09. 13:30

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régiója harmadik alkalommal rendezte meg nemzetközi ifjúsági táborát 2009. július 7-12. között Erdély és Kárpátalja után immár Miskolcon. A tábor kitalálója és főszervezője Szekeres Gábor, a máltaiak régiótitkára. Az "Összetartozunk" Máltai Ifjúsági Táborba öt országból nyolc helyről - Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Csángóföld, Délvidék és az anyaország - elsősorban szociálisan rászoruló és magyarul tudó fiataljait hívták meg. A gyerekek kb. százan érkeztek Miskolcra, 10–15 felnőtt kíséretében, az anyaországiakat a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium hetedik osztályosai képviselték. A találkozó célja, hogy személyes kapcsolatépítő lehetőséget biztosítsanak az ideérkezők számára, hogy megismerjék egymás szokásait, problémáit, s nem utolsó sorban gyakorolják a magyar nyelvet. Ezen kívül a pihenés mellett megismertessék velük Miskolc és környéke tájait, történelmét, kulturális értékeit helyi önkéntes pedagógus-idegenvezető segítségével. Ez alatt az egy hét alatt az időjárás és a hangulat kedvezett a városnéző, értékfelfedező programoknak. De voltak persze sportprogramok, fürdőzés, és záróakkordként a szórakoztató események sorában Miskolc legújabb, s minden bizonnyal különleges látványossága, a tapolcai télen-nyáron üzemelő bobpálya látogatása is szerepelt. A táborlakóknak nem mindennapi élményekben lehetett részük: minden gyerek kipróbálhatta a bobozást, a száguldás és siklás nyári változatát. A fotókat látva ez lehetett a táborzárás csúcspontja…

Téli fotók

Téli fotók

2009.02.21. 13:48

Téli képek a bobpályáról

Látványtervek

Látványtervek

2009.02.16. 10:41

A tervezett lillafüredi bobpálya tervei.

Bobon szállni élvezet

Bobon szállni élvezet

2008.08.21. 11:58

Miskolc legújabb, s minden bizonnyal legkülönlegesebb látványossága a tavaly nyáron felavatott tapolcai télen-nyáron üzemelő bobpálya. Hamar megkedvelték a kalandkedvelő városlakók és turisták.